Ebben a cikkben
Röviden
Polignac hercegné három zongorára kívánt művet rendelni Poulenctől. A zeneszerző két zongorára és zenekarra írt versenyművet javasolt, amit a hercegné elfogadott. A bemutatón barátjával, Jacques Février-vel játszotta a szólókat. Zenéjére kedvelt Mozartja, a Párizsban hallott bali gamelán és a versenymű előkészítésekor eljátszott Ravel-kompozíció is hatott. Az 1932-es darab megváltoztatta a megbízás apparátusát, és két muzsikus közös játékára készült.
Részletesen
Polignac hercegné új műveket rendel
Winnaretta Singer a varrógépüzletet alapító Isaac Singer lánya volt. Edmond de Polignac herceggel kötött házassága után Polignac hercegnéként is ismerték. A házaspár zenei szalont tartott fenn, és a hercegné férje halála után is támogatta a muzsikusokat. Több zeneszerzőtől rendelt darabokat, lehetőséget teremtve az új zene előadására. A varrógépvállalkozásból származó vagyonával új művekre adott megbízást és fellépési alkalmat kínált. A szalonban zeneszerzők és előadók találkoztak és új zenét játszottak.

A hercegné Satie-tól a Socrate-ot, Fallától az El retablo de maese Pedrót rendelte. Poulenc a megbízásából készült kétzongorás versenyművet 1932-ben, az orgonaversenyt 1938-ban fejezte be. Különböző szerzőktől eltérő apparátusú és méretű műveket kért. Poulencre előbb két szólistás versenyművet, majd orgonára készült kompozíciót bízott. Új darabok rendelésével támogatta a szerzőket, így Poulencet is két zongora közös zenéjével bízta meg.
Három zongora helyett kettő
A hercegné 1931-es levelében egy szólózó és két kísérő zongora terve szerepel. Poulenc két zongorát és zenekart használó versenyművet javasolt, amit a hercegné elfogadott. A zongorák számának csökkentését maga a komponista kérte. A hercegné eredeti tervében a billentyűs hangszerek osztották meg a szólót és a kíséretet, Poulenc javaslatában mindkét zongora szólista maradt, és zenekar csatlakozott hozzájuk. A szerző válasza megváltoztatta a megbízás összeállítását.
A bemutatón, 1932. szeptember 5-én Velencében Poulenc és Jacques Février játszotta a két zongorát. A milánói La Scala zenekarát Désiré Defauw vezényelte. Az új versenymű szerzője szólistaként is részt vett a bemutatón. A támogatótól elfogadott kétzongorás felállást a szerző és barátja osztotta meg, zenekarral együtt vitték színpadra. Poulenc az egyik zongorát játszotta, kollégájával együtt adva elő a két szólót. A nyáron befejezett művet ugyanabban az évben a Nemzetközi Kortárszenei Társaság fesztiválján mutatták be.
Az első és a második zongora belépése
Az első tétel a zenekar két rövid akkordja után a két zongora ütőhangszeres mozgásával kezdődik. Bár kétzongorás versenyműről van szó, a lassú tétel első dallamát előbb egyetlen játékos kapja. A két szólista azonos hangszeren játszik, de külön szólamuk van. Hosszú zenekari bevezetés és egyetlen zongorista belépése helyett Poulenc kezdettől két zongorát használ. A billentyűk ütését hangsúlyozó mozgással indítja a szólót, majd a zenekarral közösen folytatja. Ezt követi a lassú második tétel, a Larghetto.
A Larghetto az első zongora önálló lírai dallamával indul. A második belépésével a zene Poulenc akkoriban kedvelt stílusára vált. A két zongora eltérő belépési idejét a stílus változásával kapcsolja össze a magyarázat. A két hangszer folyamatos azonos játékával szemben a lassú tételben előbb egyetlen muzsikus dallama hangzik el. A másik zongora csatlakozása után jelennek meg Poulenc korabeli zenéjének jellemzői.
Mozart kottái és Ravel új műve
Poulenc elmondta, hogy a Larghetto első témájában Mozarthoz akart visszatérni. Arról is beszélt, hogy fontos számára a dallam, és különösen szereti Mozartot. Hozzátette, hogy a lassú tétel elején mozartos dallamot használ, de a második zongora belépésekor gyorsan saját akkori stílusára vált. A Mozartra emlékeztető kezdetet és az azt követő változást maga a komponista magyarázta el. Tisztelt elődje stílusát az első témában alkalmazta, majd másképpen folytatta.

A versenymű előkészítésekor Poulenc Mozart és Liszt koncertjeit tanulmányozta, és az abban az évben bemutatott Ravel G-dúr versenyművére is figyelt. A hercegné otthonában Février-vel két zongorán eljátszotta Ravel művét. Az új versenymű komponistája leendő bemutatópartnerével előbb egy másik szerző friss darabját szólaltatta meg. Mozart kottáinak tanulmányozása és Ravel zenéjének két billentyűs hangszeren való kipróbálása együtt zajlott. A kortárs versenymű is az új kompozíció előkészítésének anyaga lett.

Elliott Carter a versenymű 1938-as értékelésében Scarlattira, Mozartra, Schumannra, Chabrier-re és Stravinskyra emlékeztető részeket említett. Méltatta Poulenc harmóniáit, zenekari érzékét és a különféle anyagokat összekapcsoló mű elevenségét is. Carter az ismert szerzők zenéjét és Poulenc egyéniségét együtt hallotta a versenyműben. A komponista előkészítéskor vizsgált művei és a kész műben más muzsikus által felismert hatások külön feljegyzésekben maradtak fenn. Carter eltérő korok szerzőit említve Poulenc szerkesztői készségét is értékelte.
Bali gamelán Párizsban
Poulenc az 1931-es párizsi gyarmati kiállításon hallott bali gamelánt. Az ott hallott együttes később a kétzongorás versenyműre is hatott. Az első tétel későbbi részében visszatérő, ismétlődő és ütőhangszeres zongorahangzást ezzel kapcsolják össze. A kottából olvasott és zongorán eljátszott európai versenyművek mellett a kiállításon hallott zenét is felhasználta. A bali együttes pontos kétzongorás másolása helyett annak hangzásjellemzőit a szóló ismétlődő és ütőhangszeres kifejezésében alkalmazta.
Az első tételben visszatér az ütőhangszeres alakzat, a Larghettóban pedig mozartos dallam indítja az új tételt. Poulenc eltérő alapanyagokat helyezett egymás melletti tételekbe. A rövid zenei anyag bemutatása, ismétlése és módosítása a versenymű szerkezetének is jellemzője. Az első tétel két zongorájának ismétlődése után a következőben az első zongora önálló dallamot játszik. Azonos szólóhangszerek mellett változik a kezdő játékosok száma és a zene karaktere. A második zongora csatlakozása újabb stílusváltást hoz.
Anyja Mozartot, Schubertet és Chopint tanított neki, és divatos románcokat is játszatott vele. Poulenc konzervatórium helyett Ricardo Viñesnél tanult zongorázni. Viñes Debussy, Stravinsky és Satie zenéjével ismertette meg. Otthon klasszikus zongoradarabokat és ismert dalokat hallott, tanáránál új zenét tanult. Az anyjától és Viñestől megismert anyagban különböző szerzők és művek szerepeltek. Már a versenymű komponálása előtt eltérő korok zenéjének játékából tanult.
Két bemutatóelőadó ugyanattól a tanártól
Février és Poulenc egyaránt 1899-ben született, és Viñesnél tanult zongorázni. Az azonos évben született, azonos tanártól tanuló muzsikusok az új versenymű első előadásán együtt ültek zongorához. Viñes Debussy és Ravel több új művének első előadója volt. Két későbbi növendéke ugyanannak a versenyműnek a bemutatóján osztotta meg a zongorákat. A hercegné házában Ravel koncertjét együtt játszó Février Poulenc új darabját is vele készítette elő. A megrendelő hercegné, a komponista Poulenc és a szólista Février szerepe a próbákban és az előadásban összekapcsolódott.

A Mahina ebéd- és vacsoralistáján Anne Queffélec és Jean-Bernard Pommier Larghetto-felvétele szerepel. A Poulenc és Février által bemutatott szólókat későbbi zongoristák osztották meg. Előbb az első zongora egyedül játszik mozartos dallamot, a második belépése után Poulenc stílusa következik. A hercegné eredeti három zongorája két szólózongorává és zenekarrá változott. A szerző javasolta összeállításban azonos hangszeren, eltérő időben indítják a dallamot.
Zene a Mahinában
A Mahina zenéi között Anne Queffélec és Jean-Bernard Pommier közös Larghetto-előadása hallható. A dallamot megosztó két zongora mögött a művet rendelő támogató és a bemutatón együtt játszó barát története áll. Étkezés közben a két játékos belépési sorrendjére is érdemes figyelni.





