Ebben a cikkben
Röviden
Dvořák Újvilág-szimfóniájának angolkürtdallamához később szöveget írtak. Így született William Arms Fisher 1922-es Goin’ Home című dala. A szimfónia korábbi komponálásakor a szerző mellett Harry Burleigh fiatal muzsikus állt, aki nagyapjától tanult afroamerikai spirituálékat énekelt neki.
Részletesen
Egy fiatalember a hóban vár a zenére
Burleigh a pennsylvaniai Erie-ben nőtt fel. Anyjától zenét, anyai nagyapjától afroamerikai spirituálékat tanult. Nagyapja rabszolgasorban élt, majd pénzért megváltotta saját szabadságát. Burleigh templomban és helyi eseményeken énekelt, zongorát és éneket is tanult. Erie episzkopális katedrálisának, presbiteriánus templomának és zsinagógájának kórusában is szerepelt; az eltérő szertartási idők miatt több helyen dolgozhatott. A családtól tanult dalok és a helyi istentiszteletek zenéje későbbi énekesi és átdolgozói munkájában folytatódott.
Késő kamaszkorában Burleigh a magyar zongorista, Rafael Joseffy játékát szerette volna hallani, ezért egy ház előtt hóban várakozott. Ez Elizabeth Russell háza volt, ahol anyja dolgozott. A vendégeket bőrszín szerint fogadták, ezért közönségként nem léphetett be. Végül megbetegedett; anyja az okot megismerve azt kérte Russelltől, hogy ajtónállóként alkalmazza fiát. E munka közben Burleigh Teresa Carreño és Italo Campanini előadásait is hallotta.
Burleigh 1892-ben ösztöndíjjal lépett be a New York-i Nemzeti Konzervatóriumba, ahol Dvořák igazgatóként dolgozott. A szerző gyakran kérte, hogy énekeljen neki. Burleigh későbbi emlékezése szerint a napközben dolgozó komponista vacsora után hallgatta dalait. Burleigh az általa ismert afroamerikai énekeket adta elő. Dvořák egyik amerikai zenei tapasztalata így egy másik muzsikus hangjának közvetlen hallgatása volt.
Vita az amerikai zenéről
A Dvořákot meghívó konzervatóriumalapító, Jeannette Thurber amerikai muzsikusokat akart képezni. Az iskola színes bőrű diákokat is fogadott. Dvořák komponálást tanított és zenekart vezényelt. New Yorkban az iskolán kívül sok német származású zenész és kritikus élt; németül beszélgetett velük. A cseh szerző amerikai diákokat tanító, európai kollégákkal érintkező környezetben készítette elő az Újvilág-szimfóniát.
Dvořák 1893 májusában nyilvánosan azt állította, hogy az afroamerikai dallamokból saját amerikai zeneszerzői hagyomány fejlődhet. Sok muzsikus akkor a német szimfonikus hagyományt tekintette mércének. A harvardi John Knowles Paine úgy gondolta, az újság rosszul közölhette Dvořák szavait. Amy Beach egyetértett a népzene használatával, de megkérdőjelezte, képviselheti-e az afroamerikai zene egész Amerikát. Vita indult arról, milyen zenét kell tanulnia a komponistának.
Dvořák cseh népi zenét és nyugati komponálási technikákat együtt használt. Az Amerikában hallott dalok ötfokú dallamait és szinkópáit is figyelte. A szinkópa a rendszerint gyenge helyre tett hangsúllyal változtatja meg a ritmust. Az ismert címek mellett a dallam és a ritmus létrehozásának módja érdekelte. Burleigh dalai alapján új témákat írt, amelyeket négytételes szimfóniában dolgozott ki.
Az 1893-as szimfónia és az 1922-es dal
Az Újvilág-szimfónia 1893-ban New Yorkban készült el. Ugyanazon év december 16-án a New York-i Filharmonikusok Anton Seidl vezényletével mutatták be a Carnegie Hallban. A második tétel, a Largo híres témája Dvořák saját dallama, angolkürt játssza. Egyszerűsége régi népdalra emlékeztet, a Goin’ Home című dal azonban később született. A szimfóniában és a vokális műben azonos dallam különböző időszakok komponálása és átdolgozása révén hallható.
Fisher Dvořák amerikai tanítványa volt. Visszaemlékezése szerint 1922-ben a Largo zongoraátiratát játszva jutottak eszébe a hazatérésre utaló szavak. Ezekből dalszöveget formált, és elkészítette a Goin’ Home-ot. A szimfonikus dallamhoz emberi hangot és mondatokat kapcsolt. A hazatérésre utaló címet ismerve a hallgató ugyanannál a dallamnál a szöveg tartalmát is felidézi. Így alakult ki az a folyamat, amelyben a korábban bemutatott zenekari zenét egy későbbi dal címe alapján is megjegyzik.
Fisher Goin’ Home-ja 1922-ben jelent meg a bostoni Oliver Ditson kiadónál. A mély énekhangra és zongorára készült korai kotta is fennmaradt. A borítón az Újvilág-szimfónia Largójából származó zenére utaló magyarázat mellett Dvořák és Fisher neve szerepel. Az énekes Fisher szövegét énekli, a zongorista zenekar helyett kísér. A korábban zenekaron megszólalt dallamot énekes és zongorista közös játékára alkalmazták.
Csehül beszélő falu Amerikában
A szimfónia befejezése után Dvořák 1893 nyarát az iowai Spillville-ben töltötte. Asszisztense, Josef Kovařík saját szülőfaluját ajánlotta pihenőhelynek. A cseh bevándorlók kis falujában csehül működő templom és iskola volt. Amikor az Európában maradt gyerekek Amerikába érkeztek, a család együtt vonatozott oda. Dvořák otthoni barátainak írt levelében a spillville-i életet a csehországi Vysokához hasonlította.
Dvořák kora reggel sétált, és a Szent Vencel-templomban orgonált. Délelőtt komponált, délután családjával volt vagy a környező falvakba kirándult. Esténként a lakók amerikai letelepedésének történeteit hallgatta. Az idősebbek örültek, hogy ismerős egyházi énekeket játszik orgonán. Ezen a nyáron írta az Amerikai vonósnégyest és vonósötösét. A csehül megszólítható szomszédok és újra együtt lévő család mellett készült két mű a New Yorkban befejezett szimfónia után amerikai életének meghatározó zenéje lett.
A Dvořáknak éneklő muzsikus további zenéje
Burleigh 1892-ben Sissieretta Jones szopránnal szerepelt a Carnegie Hallban. A konzervatórium után is énekesként és komponistaként dolgozott. Később ott saját dalait énekelte, és spirituálé-átiratait más előadók is műsorra tűzték. Dvořák éneklő diákja egyben önállóan fellépő, komponáló és saját pályáját folytató énekes volt. A spirituálékat bemutató növendék később előadások és kiadványok révén adta tovább ugyanazt a hagyományt.
Burleigh 1894-ben a New York-i St. George’s episzkopális templom szólistája lett. Voltak, akik afroamerikai származása miatt ellenezték, de hosszú ideig ott énekelt. Más vallási közösségben is szerepelt, kiadónál kottát szerkesztett, saját dalokat és spirituálé-átiratokat közölt. Dvořák szimfóniájának spirituáléhatása mellett érdemes Burleigh későbbi munkáját is megvizsgálni. Folytatta a családjától tanult dalok hangversenyi előadásra történő átdolgozását.
A Burleigh által átdolgozott Deep Rivert 1916-ban vették fel: Oscar Seagle bariton zenekari kísérettel énekelte. Burleigh feladata itt a továbbadott dal előadásra alkalmazása volt, nem új dal komponálása. A hagyományos éneket szólista által játszható formába rendezte. A Largo után ezt a lemezt hallgatva együtt vizsgálható a Dvořáknak bemutatott hagyomány és Burleigh saját átdolgozói tevékenysége. A Deep River és a Goin’ Home eltérő úton került az énekesek repertoárjába.
Largo a Mahinában
A Mahina ebéd- és vacsorazenéi között a Largo kezdete Mariss Jansons vezényletével hallható. Vacsoránál Solti és a Londoni Filharmonikusok előadása is szerepel. A teljes Largóban az angolkürtdallamot kontrasztos zene követi, majd az első dallam visszatér.
A Largo mellé érdemes Burleigh Deep River-átiratát is megkeresni. A Goin’ Home-ban Fisher új szöveget adott a zenekari dallamhoz, a Deep Riverben Burleigh a hagyományos spirituálét alakította szólóénekre és kíséretre. Az egyik szimfóniából dal, a másik továbbadott spirituáléból koncertdarab lett. Mindkét muzsikus neve megmaradt a publikált kottákon, és énekesek folytatták zenéjük előadását. Egymás mellett hallgathatjuk az angolkürt és az énekhang azonos dallamát őrző Goin’ Home-ot és a Burleigh átiratában fennmaradt Deep Rivert.
Zene a Mahinában
A Mahinában az Újvilág-szimfónia Largóját hallhatjuk. Dallama alkalmat adhat arra, hogy társaságunkkal beszélgessünk a saját szülőhelyünkön hallott dalokról. Saját emlékeinkkel folytathatjuk azt a dalokról szóló párbeszédet, amelyet Dvořák és Burleigh is megosztott.
