Ebben a cikkben
Röviden
Mozart K.622-es klarinétversenye Anton Stadler kibővített mély regiszterű hangszerére készült. A befejezett autográf partitúra nem maradt fenn. A szerző halála után megjelent korai kiadásokban a szólót a szokásos klarinétra alkalmazták. A mai basszetklarinét-változatok szerkesztői a fennmaradt kézirattöredékeket, nyomtatott kottákat és egy 1802-es kritikát összehasonlítva állítják vissza az elveszett mély hangokat.
Részletesen
Stadler kibővített hangterjedelme
Mozart 1791-ben Anton Stadler számára írta K.622-es klarinétversenyét. Korábban a K.581-es klarinétötöst is neki komponálta. Az ötösben négy vonós hangszer és klarinét, a versenyműben zenekar és szólóklarinét szerepel. Stadler a kamaradarabban néhány vonós muzsikussal játszott együtt, a versenyműben pedig nagy együttes előtt megszólaltatandó szólót kapott. Mozart ugyanannak az előadónak a hangszerét kétféle együttesben használta, és a klarinét, valamint a vonósok közös játékára írt zenét.

Stadler klarinétján a mély E alatt további négy hang, Esz, D, Cisz és C volt megszólaltatható. A számára kibővített hangterjedelemnek köszönhetően a szólista korábbinál mélyebb hangokat játszhatott. Ezt a hangszert ma basszetklarinétnak nevezik. A szokásos klarinét legmélyebb hangja alá négy félhanggal ér, így a szerző ebbe a regiszterbe is írhatott dallamot. A kottában szereplő mély C megszólaltatásához azt játszani képes hangszer szükséges. Ez a négy hang közvetlenül összefügg az eredeti szóló és a későbbi kiadások közötti eltérésekkel.
A korai autográf töredék G-hangolású basszetkürtre írt zenével kezdődik. A folytatás során Mozart a szólóhangszert A-hangolású basszetklarinétra kívánta cserélni; ennek nyomai megmaradtak a kéziratban. A basszetkürtre tervezett kezdet és a befejezett A-dúr versenymű között tehát átdolgozás történt. A töredék Mozart saját kezű hangjegyeit őrzi. Az elveszett teljes partitúra szólójának kutatásában a szerkesztők egyik forrása, amely dokumentálja a kezdeti hangszerkijelölést és annak későbbi módosítását.
Korai kiadások és az 1802-es kritika
1801 és 1802 körül három kiadó jelentette meg a versenymű szólamanyagát. Mindhárom elhagyta a basszetregisztert, és szokásos klarinétra írt szólót közölt. Stadler kibővített hangszerére szánt művét így kisebb hangterjedelmű hangszeren is előadhatóvá tették. Mozart halála után a versenyművet játszó muzsikusok ezeket a nyomtatott kottákat használhatták. A mű nyomtatott továbbadásával együtt egy olyan szóló maradt fenn, amely a mély hangokat más regiszterbe helyezte.

Egy 1802-es kritikus leírta, hogy a versenymű olyan klarinétra készült, amely mély C-ig tud játszani. Rámutatott, hogy a nyomtatott szóló több részét egy oktávval mélyebben kellene megszólaltatni, és az Adagio módosításait is említette. Ez a korabeli tanúság segít a mély hangokat visszaállító új kották elkészítésében. A korai kiadást olvasó kritikus tehát már tudott az eredeti hangszer hangterjedelme és a nyomtatott szóló különbségéről. A mai szerkesztők a kottát e megjegyzésekkel összevetve vizsgálják, mely részletek hangmagassága változott meg.

A fennmaradt források különböző információkat őriznek. A kézirattöredék Mozart írását és javításait tartalmazza, a posztumusz kiadás a szokásos klarinétra játszható szólót. A korabeli kritika leírja a mély C-ig érő hangszert és az átalakított részleteket. Ma olyan kiadás is létezik, amely a kézirattöredék és a korabeli kritika másolatát is közli. Az előadó így az új hangjegyek olvasása közben a szerkesztéshez felhasznált régi anyagokat is megtekintheti. Különböző időszakokból származó forrásokat egy kiadásba gyűjtve magyarázzák a szóló továbbadását.
Meyer basszetklarinétja
Sabine Meyer Hans Vonk vezényletével, a Staatskapelle Dresden közreműködésével készült lemeze kifejezetten megjelöli a basszetklarinét használatát. Meyer olyan hangszert választott, amelyen a mély E alatt további négy hang van. Ezen megszólaltatta azokat a mély részleteket, amelyeket a szokásos klarinét ugyanabban a magasságban nem tud játszani. A Stadler számára írt versenyművet modern, kibővített hangszerrel vette fel. Miközben a Staatskapelle Dresden a zenekari részt játszotta és Vonk vezényelt, Meyer a Mozart által Stadler számára komponált mély regisztert használó szólót adta elő.

Meyer a mű egyszerűségéről és mély érzelmeiről beszélve a valláshoz hasonlította azt. Ez az előadó saját magyarázata a versenyműről. A mély hangokat basszetklarinéttal visszaállító muzsikus szavakban is kifejezte a darabban átélt érzéseit. Választott hangszere képes a mély hangokra, az általa említett egyszerűség pedig a mű karakterének értékelése. Meyer a szóló hangterjedelméhez megfelelő hangszert készített elő, és átgondolta az azon megszólaltatandó zene kifejezését.
A második tétel, az Adagio A–B–A formájú: a kezdeti téma egy középső rész után visszatér. Az első dallamot eltérő középrész követi, majd ugyanazt a témát újra eljátsszák. A szólódallam bemutatása és a másik szakasz után tehát visszatér a korábbi zene. A szólista mellett a zenekar is játszik. Az együttesben fuvolák, fagottok, kürtök és vonósok szerepelnek. Ebben a lassú tételben is külön megírták a szólista önálló dallamát és a zenekarral közösen megszólaltatott részeket.
Zenekari tagból szólista
Karajan fel akarta venni Meyert a Berlini Filharmonikusokhoz, a zenekari tagok azonban ellenezték ezt. A két fél eltérően ítélte meg, elfogadja-e az együttes a karmester választott muzsikusát. A felvételt javasló karmester és a leendő kollégát fogadó zenekari tagok véleménye különbözött. A versenyművek szólistájaként ismert Meyer zenekari klarinétosként is dolgozott. Egy zenekarban más fúvósokkal és vonósokkal kell összehangolni a hangzást, saját szólamát a többiekével együtt kell játszania. Felvételének története arról is szólt, hogy a karmester és a zenekari tagok eltérően látták a muzsikusok kiválasztását.
Meyer Stuttgartban Otto Hermann-nál, Hannoverben Hans Deinzernél tanult. A Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara és a Berlini Filharmonikusok után versenyművek szólistájaként bővítette pályáját. A Bécsi Filharmonikusokkal, a Chicagói Szimfonikusokkal és a tokiói NHK Szimfonikus Zenekarral is fellépett. Egyetlen zenekar klarinétszólamát játszó muzsikusból különböző karmesterekkel és együttesekkel találkozó szólista lett. A Hans Vonk vezette Staatskapelle Dresdennel készült Mozart-felvétel is e közös munkák egyike.
Szólópályája mellett családi kamarazenéléssel is foglalkozott. Meyer 1983-ban férjével, Reiner Wehlével és bátyjával, Wolfgang Meyerrel megalapította a Trio di Clarone együttest. Mozart kevésbé ismert darabjait és kortárs zenét is játszottak. Michael Riessler dzsesszklarinétossal új előadásokat is előkészítettek. A zenekar előtt versenyműveket játszó szólista két közeli kollégájával kis együttest hozott létre. Mozart és kortárs szerzők műveit ugyanannak a kamaraegyüttesnek a műsorára tűzték.
Modern kiadás kétféle szólószólammal
Léteznek olyan modern kiadások, amelyek basszetklarinétra és szokásos klarinétra is kínálnak szólószólamot. A muzsikus a saját hangszerének megfelelő anyagot választhatja. Ugyanahhoz a versenyműhöz két szólót adnak, a kézirattöredéket és az 1802-es kritikát is közölve. Egy kötetben szerepel a visszaállított mély hangok forrásanyaga és a szokásos klarinét számára továbbadott előadói kotta. Az egyik szólam az eredeti hangterjedelmet állítja vissza, a másik a korlátozottabb hangterjedelmű hangszerhez alkalmazkodik.
Több zeneszerző írt új zenét Meyer számára. Jean Françaix, Edison Gyenyiszov, Hoszokava Tosio és Eötvös Péter műveit is előadta. A fennmaradt régi forrásokból helyreállított Mozart-szóló mellett a saját hangszerére újonnan írt darabokat is előkészítette. Ahogyan Mozart Stadler hangszerére komponált, későbbi szerzők is együtt dolgoztak egy adott előadóval. Meyer hangversenyein már kiadott versenyművek és kortársai kifejezetten neki írt kompozíciói egyaránt szerepeltek.
1791 őszén Stadler Prágában részt vett Mozart La clemenza di Tito című operájának bemutatóján. Két ária hangszeres szólójában basszetklarinétot és basszetkürtöt használtak. Mozart az énekesekkel együtt szólaltatta meg Stadler hangszereit. Ugyanabban az évben a versenyműben a zenekar elé állította szólistaként. Énekesek kísérésében és hangszeres versenyműben is kihasználta a kibővített hangterjedelmet. A Stadler mély hangjaira írt zene így az operaszínpadon és a versenymű szólójában egyaránt fennmaradt.
Zene a Mahinában
A Mahinában Mozart klarinétversenyének Adagiója Sabine Meyer előadásában hallható. Ha újra találkozunk vele, a dallam mellett a klarinét mély hangjaira is érdemes figyelni. Így hallgatás közben felidézhetjük azt a hangterjedelmet, amelyet Mozart Stadler hangszerére írt.





