Ebben a cikkben
Röviden
Rachmaninov Rapszódia egy Paganini-témára című művének tizennyolcadik variációja az eredeti hegedűdallam megfordításából született. Az emelkedő hangok süllyednek, a süllyedők emelkednek, és a moll téma dúr énekké válik. A Mahina ebéd- és vacsorazenéi között Cécile Ousset előadásában hallható. Az ismerős dallam a huszonnégy variáció közül az a rész, amelyben előbb a zongora énekel, majd a vonósok veszik át.
Részletesen
Téma egy hegedűcaprice-ból
Paganini huszonnegyedik, szólóhegedűre írt caprice-a a-moll témából és tizenegy variációból áll. A rövid téma elején négy gyors tizenhatod szerepel. Rachmaninov e legutolsó caprice témájából zongorára és zenekarra készített huszonnégy változatot. A Mahina két listáján Salvatore Accardo előadásában a huszonnegyedik caprice is külön szerepel. Az egyetlen hegedűre írt eredetit és a zongora-zenekari rapszódiát ugyanaz a téma kapcsolja össze.
Rachmaninov előtt Schumann, Liszt és Brahms is új zenét írt Paganini műveiből. Az egy hegedűs virtuozitására készült hangok zongorista szerzők alapanyagává váltak. Rachmaninov rövid bevezetést és huszonnégy variációt kapcsolt egy művé. Kései darabjában korábbi zenéjénél tömörebb, élesebb alakzatok és disszonanciák tűnnek fel. A hosszan éneklő tizennyolcadik változat körül a szólista és a zenekar gyors hangokat átadó variációi állnak.
Tóparti otthon a koncertutak között
Rachmaninov 1917 végén elhagyta Oroszországot, Stockholmon és Koppenhágán át az Egyesült Államokba ment. Ezután évente több várost járó hivatásos zongorista életét kezdte. Lemezeket is készített, 1920-ban kötötte első felvételi szerződését a Victorral. 1930-ban határozott a svájci Luzerni-tó partján építendő Villa Senarról. A folyamatosan turnézó muzsikus nyári otthont készített családja számára.
Rachmaninov azt kérte az építésztől, hogy dolgozószobája legyen a ház legjobb helyisége. Nagy, tóra néző ablakot akart, és a New Yorkba kapott tervekre rögtön válaszolt. Tapéta helyett sima, festett falakat kívánt. A házba költözés idején, 1934-ben megérkezett a Steinwaytől hatvanadik születésnapjára kapott koncertzongora is, amelyet a dolgozószobába állított. A rapszódia befejezésének nyarához az építésszel folytatott levelezés és az új zongora is hozzátartozott.
A házépítés nem ment akadálytalanul. A világgazdasági válságban pénzt veszítő Rachmaninov 1933 januárjában New Yorkból az építkezés elhalasztását táviratozta, majd három héttel később mégis megrendelte a váz munkálatait. A tónál nagy motorcsónakot is vásárolt, és időt töltött a vízen. Amikor a következő nyáron befejezte a rapszódiát, az építés költségeire utalva kis kárpótlásnak nevezte. A ház dolgozószobájában elkészült zenét annak megépítésére fordított pénzzel is összevetette.
Variáció a téma előtt és középkori ének
A rapszódiában az első variáció megelőzi a témát. Rövid bevezetés után a zongora és a zenekar Paganini témájának vázát adó basszust mutatja be. Ezután a két hegedűcsoport azonos hangokon játssza az eredeti dallamot. A kész téma kezdő bemutatása helyett az első variáció mögé került. A teljes hegedűdallam előtt rövid, ritkás kísérőhangok szólnak. A téma belépésekor a hegedűk játsszák a dallamot, a zongora hangsúlyokat ad hozzá.
A másodiktól az ötödik variációig a ritmus ereje viszi a zenét, a hatodikban szabadabb zongorajáték következik. A kilencedikben a vonósok col legnót használnak, a vonó fájával ütik a húrt. A szólista és a zenekar eltérő ritmusokkal kerül szembe. A tizedikben indulós karakter, a tizenegyedikben virtuóz zongorakadencia hallható. Minden változat más játékmódot, ütemet és szólófeladatot ad, ugyanabból a témából többféle karaktert alkotva.
A hetedik variációban megjelenő Dies irae később is visszatér. Középkorból továbbadott liturgikus dallam, a katolikus szertartásban a halálról és az ítéletről éneklő zene. Rachmaninov Paganini témája mellett ezt is több változatban használta. A rapszódia régi anyagai között hegedűszóló témája és liturgikus ének egyaránt szerepel. Az egy hangszer virtuozitását próbáló zene és a közösen énekelt dallam egyetlen zongora-zenekari műben váltakozik.
A lassú rész végén álló tizennyolcadik variáció
A középső tizenkettedik és tizenharmadik variáció d-moll hármas tánccá alakul. A tizennegyedik és tizenötödik F-dúrt használ, a tizenötödik nagy részét a zongora egyedül játssza. A tizenhatodik és tizenhetedik után a tizennyolcadikban hosszú Desz-dúr dallam jelenik meg. A gyors változatokon és kadencián túljutó szólista itt énekelve köti össze a hangokat. Az eltérő hangnemeket és ütemeket választó szerző a tizennyolcadikban ugyanazt a dallamot adja át sorban a zongorának és a vonósoknak.
A tizenkettediktől a tizennyolcadik variációig terjedő rész versenymű lassú szakaszaként is értelmezhető. Közülük a tizennyolcadik a leghosszabb. Az első tizenkét ütem dallamát zongora játssza, majd a vonósok csatlakoznak. A szólista énekét több vonós veszi át, bővítve az apparátust. A tizennyolcadik után az utolsó hat variáció következik. A rapszódia gyors kezdetet, lassú középrészt és gyors befejezést foglal egyetlen műbe.
A tizennyolcadik variáció legfontosabb technikája a dallam megfordítása. Az emelkedő hangközöket lefelé, a süllyedőket felfelé írja. Rachmaninov e változást dúr harmóniákkal kapcsolta össze. Paganini hangjai így is új, hosszan éneklő dallammá váltak. A zongoraszólam utasítása Andante cantabile. A cantabile éneklő előadást kér.
A zongora egyszerűen mutatja be a dallamot; a vonósok átvétele után a zene nagyobbra bontakozik. A szerző csökkenti a gyors zongorahangokat, és hosszú dallamot ad a szólistának. Nem hagyja végig egyedül énekelni, hanem ugyanazt a dallamot a vonósegyüttesre is bízza. A hegedűeredeti témájának megfordítása és a zongoráról vonósokra váltó apparátus egy variációban találkozik.
A szerző bemutatója és a balett
Az 1934. november 7-i baltimore-i bemutatón Rachmaninov zongorázott, Leopold Stokowski a Philadelphia Zenekart vezényelte. Az új zongoraművet koncertútjain is műsorra tűzte. Ugyanabban az évben a zenekarral felvételt is készített. A befejezés svájci nyara és az előadás amerikai ősze egy éven belül követte egymást. Komponistaként kialakított szóló-zenekari váltásait zongoristaként maga játszotta.
Mihail Fokin 1939-ben a rapszódiából Paganini című balettet készített. Rachmaninov történetjavaslata a hegedűst körülvevő ördögi legendával foglalkozott. A rendkívüli virtuozitás miatt terjedt híresztelésből színpadi történet lett. A Londonban játszott balett alakokat és mozgást kapcsolt a hegedűtémához és a halotti énekhez. Paganini szólódallama a zongora-zenekari variációkon keresztül táncosok zenéjévé is vált.
Rachmaninov Senarban elesett és megsérült, ezért nem vett részt a londoni Covent Garden balettbemutatóján. Abban az évben adta utolsó brit koncertjeit, és svájci házát elhagyva Amerikába ment. 1939 augusztusában luzerni fellépése után örökre távozott Senarból. Az abban a házban töltött nyarak, ahol a tizennyolcadik variációt írta, a háború előtt véget értek. A rapszódia azonban továbbra is zongoristák, zenekarok és táncosok által játszott és táncolt mű maradt.
Önállóan játszott tizennyolcadik variáció
Ma a tizennyolcadik variáció a teljes rapszódiából kiemelve is elterjedt. A kiadók szólózongorára, hegedűre és zongorára, csellóra és zongorára, fafúvósra és zongorára is közöltek kottát. A zongora és zenekar között megosztott dallamot két játékosra vagy egy szólistára bízták. A Mahina listáján Cécile Ousset játssza e variációt. A Paganini hegedűdallamát megfordító és vonósoknak továbbadó hosszú ének önálló részletként került az étkezés zenéi közé.
Zene a Mahinában
A Mahina ebéd- és vacsorazenéi között Cécile Ousset tizennyolcadik variációja hallható. Paganini huszonnegyedik caprice-a is szerepel a listán, így a két darabbal találkozva összevethetjük az eredeti témát a megfordításából alkotott dallammal.
