Ebben a cikkben
  1. Kezdő zongoristák az állatok között
  2. Ismerős dallamok teknősöknek és elefántoknak
  3. A hattyú önálló kiadása
  4. Fokin koreográfiája és Pavlova hattyúruhája
  5. Tizennégy tétel a szerző halála után
  6. Zene a Mahinában

Röviden

Saint-Saëns Az állatok farsangjából életében csak A hattyút adta ki. 1887-ben cselló-zongora darabként jelent meg, a teljes tizennégy tétel pedig halála után, 1922-ben. Más tételek kezdő zongoristákat utánoznak, híres táncokat alakítanak át teknősök és elefántok zenéjévé. Az e szatirikus sorozatból külön megjelent csellódallamot Fokin és Pavlova 1905-ben A haldokló hattyú című rövid balettben használta fel.

Részletesen

Kezdő zongoristák az állatok között

Saint-Saëns 1886 februárjában írta Az állatok farsangját. Alcíme Nagy zoológiai fantázia, tizennégy tételből áll. A címek nem csupán állatokat sorolnak fel: Akvárium, Kövületek és Zongoristák is szerepel köztük. Élő állatok, bemutatásuk helye, régi élőlények nyomai és emberi előadók kerültek egy szvitbe. Az alcím és a tizennégy tételcím is mutatja az állatok és emberek közös elrendezését. Saint-Saëns rövid zenékkel egymás után mutatta be a különböző tárgyakat.

A Zongoristákban a két zongorista kezdők skálagyakorlását utánozza. A kotta a tanulók tétovaságának és ügyetlenségének felidézését kéri. Még a gyakorlási hibákat is képzett muzsikusoknak kell szándékosan eljátszaniuk. Gyors és pontos skálák helyett kezdők gyakorlását halljuk. Saint-Saëns az állatokat megjelenítő tételek közé emberi előadói szokásokat illesztett. Itt a zongoratanuló a tréfa tárgya, és az őt utánzó előadó is zongorista.

Saint-Saëns Ausztriában tartózkodva, a harmadik szimfónián végzett munkája közben írta a darabot. Először rövid szólóművet tervezett a visszavonulásra készülő csellista, Charles-Joseph Lebouc számára, majd különböző állatokat ábrázoló zoológiai fantáziává bővítette. A Hattyú csellójából induló munkához új tételeket adott. A párhuzamosan komponált szimfóniától eltérően baráti társaságban élvezhető humort használt. A csellószólót a szvitbe foglalta, két zongorát és több hangszert pedig az állatok megjelenítésére alkalmazott.

Ismerős dallamok teknősöknek és elefántoknak

A Teknősökben Offenbach Orfeusz az alvilágban című operettjének kánkánja lassan szól. Az eredetileg gyors táncdallamot felismerhetjük, a tempó azonban erősen megváltozik. Saint-Saëns a gyors tánchoz aligha illő teknőst választotta. Az eredeti zene átalakításával és más cím alá helyezésével teremtett tréfát. Új dallam helyett ismert táncot lassított le, és egy lassú állatra bízta. A teknőshöz illesztett cím és Offenbach zenéje együtt szerepel a tételben.

Jacques Offenbach Nadar litográfiáján.
Jacques Offenbach Nadar litográfiáján.

Az Elefánt Berlioz Faust elkárhozása című művének Szilfek táncából idéz. Saint-Saëns a könnyed tündértáncot mély hangszeren játszott elefántkeringőbe foglalta. A teknősre Offenbach gyors táncát bízta lassítva, az elefántra Berlioz könnyed táncát mély regiszterben. Mindkét tétel híres zenét kapcsol más állathoz. Előbb a tempó, ezúttal a táncot játszó hangszer és az ábrázolt alak mérete változott. Az idézett dallam eredeti rendeltetése és az új cím különbsége folytatja a szvit szatíráját.

A Kövületek négy francia dalt, Rossini A sevillai borbélyának dallamát és Saint-Saëns saját Haláltáncát tartalmazza. Úgy is értelmezhető, mint a sokszor játszott, jól ismert zenék kövülethez hasonlító szatírája. A tétel elején a szerző régi állat csontjait is lerajzolta. Mások zenéjének idézése mellett saját művét is bevonva hat dallamot gyűjtött a rövid tételbe. Ismert dalokat, operát és saját zenekari kompozícióját rendezte egybe, így magát a zenét tette a szatíra alapanyagává.

A hattyú önálló kiadása

A hattyú a tizenharmadik tétel. Saint-Saëns 1887-ben előbb ezt adta ki, a többivel együtt nem jelentette meg. A tizennégy tétel közül csak a hosszú csellódallamot publikálta önálló kottaként. Az előadók a teljes szvit előkészítése nélkül is eljátszhatták. A többi zene Saint-Saëns halála után egy évvel, 1922-ben jelent meg. A hattyú első nyomtatásától a teljes szvit kiadásáig harmincöt év telt el. Életében a szerző e darab kiadását engedte, a többi általános bemutatását késleltette.

Vuillaume által a 19. század közepén készített cselló.
Vuillaume által a 19. század közepén készített cselló.

A hattyú 1887-es kiadása csellóra és zongorára készült átirat. Az eredeti szvitben cselló és két zongora szerepel. Az önálló kottában egyetlen zongorára alkalmazták a kíséretet, hogy két muzsikus játszhassa. A csellószóló megmaradt, de a zongorakísérők száma változott. Saint-Saëns a különálló darab kiadásakor két zongora anyagát egy hangszerre tette át. Az állatok farsangjának tételét és az önálló csellódarabot ugyanazon a címen említjük, de a kottában előírt zongorák száma eltér.

Saint-Saëns aggódott a német közönség fogadtatása miatt, és korlátozta a nyilvános előadásokat. Németországban gyakran szerepelt zongoristaként, és komoly művek szerzőjeként is becsülték. A francia Société nationale de musique szintén szakmai és komoly alkotást képviselt. Saint-Saëns tartott attól, miként fogadnák nyilvános koncerten a barátok előtt játszott tréfákat. Kis összejöveteleken előadták a szvitet, de általános nyilvános játékát és kiadását korlátozta. Ugyanazon megírt műről másképp döntött attól függően, hol és kinek szól.

Fokin koreográfiája és Pavlova hattyúruhája

Mihail Fokin 1905-ben Anna Pavlova számára készítette A haldokló hattyú koreográfiáját. A rövid szólótánc Saint-Saëns A hattyú című zenéjét használja, műve és zenéje eltér Csajkovszkij A hattyúk tavától. Fokin alkotta a táncot, Pavlova lépett színpadra, és Saint-Saëns csellózenéje szólt. Miután a zeneszerző megírta a tizenharmadik tételt, Fokin hozzáillő mozdulatokat készített, Pavlova pedig színpadon adta elő őket. A haldokló hattyút kifejező mozgás ebben, a csellózenét használó táncműben társult a darabhoz.

Anna Pavlova A haldokló hattyú szerepében, Lavery 1911-es festményén.
Anna Pavlova A haldokló hattyú szerepében, Lavery 1911-es festményén.

A rövid balettet 1905-ben mutatták be Szentpéterváron, és Pavlova emblematikus szerepe lett. A táncosnő a hattyú szárnyait megjelenítő jelmezben táncolt. Fennmaradt tütüjén csillogó díszek és libatollak találhatók, hátul szárny alakban elrendezett tollakkal. A ruhát feltehetően az 1920-as évek végén használta. Pavlova a bemutató után is folytatta a szerep előadását. A testével megjelenített hattyú láthatóvá tételéhez a ruhán valódi madártollakkal formáltak szárnyakat.

Mihail Fokin koreográfus Szerov 1909-es festményén.
Mihail Fokin koreográfus Szerov 1909-es festményén.

Fokin koreográfiája és Pavlova játéka a virtuozitás mellett a művészi és érzelmi kifejezésre törekvő balettként értelmezhető. Pavlova hajlékony karmozdulatait más táncosok A hattyúk tava Odette-jének szerepében is felhasználták. A mozdulatok eltérő zenéjű balettek között öröklődtek. A haldokló hattyút Saint-Saëns csellódarabjára adják elő, Pavlova kifejezésmódját azonban mások más hattyúszerepekben is alkalmazták. A művek és zenék különböznek, a testi kifejezés hatása mégis továbbélt.

Tizennégy tétel a szerző halála után

Saint-Saëns 1911-es végrendeletében engedélyezte Durand-nak a teljes szvit posztumusz kiadását. 1922-ben kinyomtatták a tizennégy tételt. Az autográf kotta és a halála után készült első kiadás között apró eltérések is vannak. Az első kiadás olyan időben készült, amikor a szerző már nem vehetett részt a munkában. A szerkesztők a kéziratot és a nyomtatott változatot összehasonlítva vizsgálják a különbségeket. A hattyú életében engedélyezett kiadása és az egész mű posztumusz kiadási engedélye eltérő kottaformákban maradt fenn.

A szvitben A hattyú előtt a Kövületek, utána a Finálé áll. Az ismert dalokat egybefűző szatírát a hosszú csellódallam követi, majd a különböző állatok zenéjét felidéző zárótétel. Saint-Saëns gyors zongorafutamok, mély hangszeren idézett tánc és kezdő gyakorlást utánzó zene után helyezte el a csellódarabot. A különálló Hattyú-kottában nincs más tétel, a tizennégy részes teljes műben ugyanazok az előadók játsszák egymás után a különböző karakterű zenéket.

Pavlova szerepenként más ruhát készített elő. Első londoni fellépésén, 1909-ben Csajkovszkij Orosz táncához Ivan Bilibin tervezte hosszú szarafánt viselt. Ez hosszú, trapéz alakú hagyományos orosz öltözet, amely tánchoz meglehetősen nehéz. A hattyú tütüjére libatollak és csillogó díszek kerültek, hátul tollszárnyakat alakítottak ki. Fennmaradt ruhái Fokin hattyúszerepét és a Csajkovszkij zenéjére táncolt orosz alakot külön-külön őrzik.

Zene a Mahinában

A Mahinában A hattyú különböző felvételeken hallható. Ha étkezés közben megszólal a dallam, felidézhetjük, hogyan vezetett a szatirikus állatszvitből külön kiadott zene Pavlova balettjéhez.