Ebben a cikkben
  1. Kevés próba a háború utáni első előadás előtt
  2. Barbirolli csellistából karmesterré vált
  3. Négy tételen át visszatérő zenei anyag
  4. A felvétel után is játszott versenymű
  5. Az ösztöndíj meghallgatásán kezdődő kapcsolat
  6. Zene a Mahinában

Röviden

1965-ben a húszéves Jacqueline du Pré lemezre vette Elgar csellóversenyét. A Londoni Szimfonikus Zenekart John Barbirolli vezényelte, aki a mű 1919-es ősbemutatóján ugyanennek a zenekarnak a csellistájaként játszott. A felvételen egy fiatal szólista dolgozott együtt azzal a muzsikussal, aki előbb zenekari tagként, 46 évvel később pedig karmesterként vett részt a mű előadásában.

Részletesen

Kevés próba a háború utáni első előadás előtt

Elgar csellóversenye 1919. október 27-én hangzott el először a londoni Queen's Hallban. A Londoni Szimfonikus Zenekart maga Elgar vezényelte, a szólista Felix Salmond volt. Elgar az első világháború befejezése után írta a művet. A háborúban elveszített életek és a vissza nem hozható háború előtti mindennapok segítenek a kor tapasztalataival együtt értelmezni a zene gyászos jellegét. A háború alatt is koncertező zenekar egy háború után született új versenyművet mutatott be, amelynek első előadását a szerző vezényelte.

A Londoni Szimfonikusokat is megviselte a háború. Zenekari tagok vonultak be, az együttes pedig kijárási korlátozások és légitámadások fenyegetése mellett folytatta a koncertezést. Az új vezető karmester, Albert Coates lemondott a tiszteletdíjáról, hogy segítse az újrakezdő zenekart. Az évadnyitó hangversenyen Elgar új műve mellett Borogyin, Wagner és Szkrjabin kompozíciói is szerepeltek. A zenekarnak a megszokott repertoárt és az új versenyművet egyetlen hangversenyre kellett előkészítenie.

Elgar és a Londoni Szimfonikus Zenekar a Queen's Hallban. A fénykép 1911-ben jelent meg egy zenei folyóiratban.
Elgar és a Londoni Szimfonikus Zenekar a Queen's Hallban. A fénykép 1911-ben jelent meg egy zenei folyóiratban.

Coates a próbán túllépte a többi műre szánt időt, így Elgarnak és Salmondnak kevés ideje maradt összepróbálni a versenyművet. Alice Elgar a naplójában egyszerre írt a férjét ért bánásmód miatti haragjáról és azoknak a zenekari tagoknak a munkájáról, akik tovább maradtak próbálni. A kevés próba hozzájárult az első előadás kedvezőtlen fogadtatásához. Bár a szerző vezényelt, és a szólista is jelen volt, a szóló és a zenekari szólamok megfelelő összehangolása nélkül kellett bemutatni az új művet.

Elgar és a Londoni Szimfonikusok később is együtt dolgoztak. 1934 januárjában a Worcesterben betegágyban fekvő Elgar felügyelte a zenekar londoni stúdiófelvételét. A két várost különleges összeköttetéssel kapcsolták össze, hogy a szerző az ágyából hallhassa a felvételt. Elgar ahelyett, hogy elutazott volna a stúdióba, a betegszobájában hallgatta az előadást. Az ősbemutató óta együtt dolgozó szerző és zenekar így a távolság ellenére is folytatta a felvételi munkát.

Barbirolli csellistából karmesterré vált

Barbirolli a versenymű első előadásán zenekari csellistaként játszott. 1965-ben ugyanazokat a Londoni Szimfonikusokat vezényelte, amikor du Prével felvették a művet. A muzsikus, aki az ősbemutatón az előtte fekvő csellószólamot játszotta, ezúttal a szólistát és az egész zenekart irányította. Az első előadáson Barbirolli a zenekar csellistái közé tartozott. 46 évvel később már a zenekar előtt állva határozta meg a tempót, és a szólista játékához igazítva vezette az együttest ugyanennek a műnek a felvételén.

A Queen's Hall 1893-as első hangversenyének illusztrációja.
A Queen's Hall 1893-as első hangversenyének illusztrációja.

Du Pré 1945. január 26-án született, az 1965-ös felvétel idején húszéves volt. Gyerekként a rádióban hallott csellóhang keltette fel az érdeklődését a hangszer iránt. 1961-ben londoni szólóesttel mutatkozott be, 1962-től pedig az EMI számára készített felvételeket. Elgar versenyművének felvétele előtt tehát már szerzett tapasztalatot a nyilvános fellépésekről és a lemezkészítésről. Bemutatkozása, első EMI-felvétele és a versenymű rögzítése néhány év alatt követte egymást.

Elgar csellóversenyét már akkor tanulta, amikor William Pleeth növendéke volt. Du Pré 1964-ben kezdte használni a Davydov nevű Stradivari-csellót. A következő évben előadta a versenyművet Barbirollival, majd felvette a Londoni Szimfonikusokkal. A régóta tanult kottát az új hangszerén játszotta, koncerten összecsiszolódott a karmesterrel, és ezután készítette el a lemezt. A közismert 1965-ös felvételt a mű tanulása és közös előadásai előzték meg.

Négy tételen át visszatérő zenei anyag

A versenymű elején Elgar négy akkordot bízott a szólócsellóra. A vonósok, a klarinét és a kürt válaszolnak, majd a brácsa bemutatja a témát. A szólócselló és a zenekar belépési sorrendje kezdettől világos. A hosszú zenekari bevezetést követő szólóbelépés hagyományától eltérően Elgar úgy írta meg a művet, hogy a csellista kezdjen játszani. A du Pré által felvett lassú tétel előtt tehát már a versenymű első hangjait is a szólistára bízta.

Részlet Elgar csellóversenyének 1919-es saját kézzel írt kottájából.
Részlet Elgar csellóversenyének 1919-es saját kézzel írt kottájából.

A harmadik tétel, az Adagio a négy tétel lassú része. Előtte az első tétel csellóbevezetése és a második tétel gyors mozgása hallható, utána pedig a zárótétel következik. A négy tétel eltérő karakterrel követi egymást, és a szerző korábbi zenei anyagokat is visszahoz a későbbiekben. Ha a lemezen külön kiemelik a harmadik tételt, annak dallamát önállóan hallgatjuk. A teljes versenyműben ez a lassú zene az előző gyors tétel és a finálé között szólal meg. Az első csellófrázisnál a Nobilmente előadási utasítás is szerepel, amelyet általában „nemesen” szóval fordítanak. Elgar az első hangok mellett ezzel az utasítással is meghatározta a részlet jellegét.

A zárótétel vége felé újra megszólal az Adagio témája és a versenymű elejének csellóakkordjai. Elgar az új tételek kezdetén nem hagyta végleg maga mögött a korábbi anyagot: a fináléban is felhasználta az előző tételek zenéjét. A harmadik tételben önálló folyamatként bemutatott téma a finálé része lesz, és a befejezés előtt a nyitóakkordok is visszatérnek. A kiemelt részletben egy tétel dallamát halljuk, a teljes versenyműben pedig ugyanennek az anyagnak a korábbi és későbbi tételeket összekapcsoló visszatéréseit.

A felvétel után is játszott versenymű

Du Pré 1973-ban befejezte előadói pályáját, és 1987-ben hunyt el. Amikor betegsége miatt már nem léphetett színpadra, korábbi lemezein továbbra is hallható maradt a játéka. Az 1965-ös Elgar-lemez a visszavonulása előtt készült. A bemutatkozásától a felvételekig tartó korai pályaszakasz és a későbbi egészségi problémák eltérő időszakokhoz tartoztak. A lemez dátuma arra az időre utal, amikor még bővítette előadói tevékenységét; a felvételen részt vevő karmester és zenekar neve is fennmaradt.

Jean-Baptiste Vuillaume által a 19. század közepén készített cselló.
Jean-Baptiste Vuillaume által a 19. század közepén készített cselló.

Du Pré Elgar-előadásai stúdiólemezek mellett koncertfelvételeken és filmeken is fennmaradtak. Van 1963-as koncertfelvétel Malcolm Sargent vezényletével, és 1967-ben film készült a Barenboimmal adott előadásáról. Az 1970-es philadelphiai koncertet is rögzítették. A Sargenttel adott koncert két évvel megelőzte a Barbirollival készült lemezt, a Barenboimmal forgatott koncertfilm pedig két évvel követte azt. Du Pré különböző karmesterekkel és különböző helyszíneken többször előadta Elgar csellóversenyét.

A csellóverseny Elgar utolsó befejezett nagyszabású zenekari műve. Du Pré 1968. december 12-én a Los Angeles-i Filharmonikusokkal, Zubin Mehta vezényletével is eljátszotta. Ez volt a zenekar első előadása Elgar csellóversenyéből. A szerző késői művét du Pré különböző országok karmestereivel és zenekaraival találkozva tartotta műsoron. Az 1965-ös lemez után más együttesekkel is előadta ugyanazt a kompozíciót. A versenymű a felvételeken és a hangversenyeken egyaránt a repertoárja része maradt.

Az ösztöndíj meghallgatásán kezdődő kapcsolat

Barbirolli és du Pré az 1956-os Suggia-ösztöndíj meghallgatásán is találkozott. Barbirolli segített a fiatal du Pré csellójának behangolásában. A tizenegy évesen elnyert ösztöndíj feltétele napi négy óra gyakorlás volt. Kilenc évvel később együtt vették fel a versenyművet. A fiatal jelentkező hangszerét behangoló Barbirolli vezényelte az 1965-ös felvételt, az ösztöndíjjal tanuló csellista pedig a szólót játszotta. Mielőtt a stúdióban együtt dolgoztak volna, Barbirolli már meghallgatta az ösztöndíjra jelentkező csellistát, és segített behangolni a hangszerét.

Az 1965-ös felvételen du Pré a versenymű kezdetétől akkordokat játszik a csellón. A zenekari válasz után következik a négy tétel, és a zárótételben ismét elhangzik a harmadik tétel dallama és a nyitóakkordok. Barbirolli ezúttal karmesterként vezette azt a zenét, amelyet az ősbemutatón a zenekar tagjaként játszott. A szóló, amelyet 1919-ben Salmond adott elő, a fiatal du Pré feladata lett. Az ősbemutatót vezénylő Elgar helyett Barbirolli állt a pulpituson, a szólista pedig Salmond helyett du Pré volt. Vele együtt du Pré és a Londoni Szimfonikusok felvették Elgar négy tételét.

Zene a Mahinában

A Mahina ebédhez és vacsorához összeállított zenéi között szerepel Elgar csellóversenyének Adagiója Jacqueline du Pré előadásában. Ha étkezés közben felhangzik ez a dallam, érdemes felidézni, hogy a felvételt az ősbemutatón is részt vevő Barbirolli és a fiatal du Pré együtt készítette.