Ebben a cikkben
Röviden
Jean-Pierre Rampal az orvosi egyetem harmadik évéig jutott. Otthon apja fuvoláját hallgatva tanulta a hangszert, de visszaemlékezése szerint szülei orvosnak szánták. Könyvtárak régi kottáit kereste és új műveket kért szerzőktől, bővítve repertoárját. Mozart fuvola-hárfa versenyében Lily Laskine-nal osztotta meg a két szólót. Közös felvételük a Mahina ebéd- és vacsoralistáján is hallható.
Részletesen
Az otthoni fuvola és az orvosi egyetem
Rampal első tanára apja, Joseph Rampal volt. Interjújában felidézte, hogy apja otthoni fuvolahangja ébresztette fel benne a játék vágyát. Apja attól tartott, a fuvola miatt elhanyagolja tanulmányait. Rampal az orvosi egyetem harmadik évéig jutott, de azt mondta, lélekben nem a tanulás kötötte le. A szülők által kívánt szakot tanulta, miközben apjától hangszeren játszani tanult.
Az 1943-as német megszálló hatósági munkaszolgálati behívás megszakította orvosi tanulmányait. A kényszermunka elől Marseille-ben és Párizsban rejtőzött. A párizsi konzervatóriumba lépve 1944-ben első díjat kapott fuvolából. Az orvostanhallgató bujkálva és lakóhelyet váltva fuvolát tanuló konzervatóriumi diák lett. A hangszeren játszani vágyó fiatalnak háborúban kellett lakóhelyét és tanulmányait megváltoztatnia. Az orvosi egyetem elhagyását és a konzervatóriumi díjat a megszállás alatti munkaszolgálat elkerülése kapcsolja össze.
Apa és fia duóiban Joseph a második fuvolát játszotta. Rampal Devienne és Altès könnyű kettőseivel kezdett. Apja játékát hallgatva hangolódott össze és tanulta a műveket. Az órán egy hibás hangot sem engedtek el, a következő feladatra csak az előző teljesítése után léphetett. A későbbi szólista első tanulási élményeként a másik muzsikussal összehangolt duójátékot említette.
Kottakeresés a színpadon kívül
Rampal maga járt előadandó kották után. Ugyanabban az interjúban könyvtári katalógusok vizsgálatáról, másolatok és mikrofilmek beszerzéséről beszélt. A színpadi repertoár bővítéséhez előbb a forrásokat kellett megszerezni. Ismert kották vásárlásán túl könyvtárak őrizte műveket keresett és olvasott.

Születésének századik évfordulójára kiadott lemezgyűjtemény barokk versenyműveket és modern kompozíciókat is tartalmaz. Telemann és Bach mellett Nielsen és Poulenc több korszakot képvisel. Rampal régi zenét mutatott be újra, miközben új műveket vett fel és mutatott be elsőként. Eltérő időszakok szerzői kerültek egyetlen muzsikus lemezlistájára. A könyvtárban talált zene játékát és kortársak friss műveinek előkészítését egyaránt folytatta. Az emlékgyűjtemény e kettős tevékenységet együtt mutatja.
Robert Veyron-Lacroix billentyűs muzsikus hosszú ideig Rampal partnere volt. Harmincöt éven át játszottak együtt. A fuvola-billentyűs darabok előadásához közösen készítették elő a kottát és léptek színpadra. Rampal szólópályája mögött ilyen tartós együttműködés állt. Veyron-Lacroix később Poulenc szonátájának amerikai bemutatóján zongorázott. Új mű külföldi közönségnek való bemutatásán is folytatták közös munkájukat.
Amerikai támogatással születő francia szonáta
Poulenc fuvola-zongora szonátáját a Coolidge Alapítvány támogatásával az amerikai Kongresszusi Könyvtár rendelte. Rampal önéletrajzában felidézte Poulenc telefonját: megírja a kívánt szonátát, és Amerikából finanszírozzák. Rampal új szonátát szeretett volna, Poulenc megkomponálta. A francia szerző és előadó munkájához amerikai intézményi megbízás és támogatás járult. Befejezése után Rampal és maga Poulenc adta az első koncertet.
Az ősbemutató 1957. június 18-án Strasbourgban volt. Rampal fuvolázott, Poulenc zongorázott. A közönség lelkesedésére megismételték a második tételt. A következő évben Rampal és Veyron-Lacroix a Kongresszusi Könyvtárban adta az amerikai bemutatót. A megrendelő intézmény országában más zongoristával játszott. Poulenc a szonáta elkészülte után billentyűs előadóként is részt vett, később Rampal régi kollégája vette át e feladatot.
Az 1958-as amerikai bemutatón Rampal Louis Lot 1880-as ezüstfuvoláján játszott. A hangszer a Kongresszusi Könyvtár Dayton C. Miller-gyűjteményéhez tartozott. Az új szonáta amerikai bemutatásához az előző század hangszere szólt. A könyvtárban őrzött fuvolát annak koncertjén használta. Veyron-Lacroix-val mutatta be a megrendelt darabot. A megrendelő az előadási helyet is biztosította, és a használt hangszert is őrizte.
Mozart hárfával és egy televíziós este
Rampal és Lily Laskine együtt játszotta Mozart K.299-es fuvola-hárfa versenyét. A Paillard Kamarazenekar és Jean-François Paillard karmester közreműködött. A műben fuvola és hárfa egyaránt szólóhangszer; a két muzsikus zenekarral játszotta saját szólóját. Az Andantino tételük a 100 Best Relaxing Classics válogatásra is felkerült, és a Mahina ebéd- és vacsoralistája ugyanannak a lemeznek a darabját használja. Mozart zenéjét Rampal fuvolája és Laskine hárfája közösen adja elő.

Rampal és Laskine televízióban is együtt játszott Mozartot. Az Antenne 2 Le Grand Échiquier műsorában, 1975. június 26-án a versenymű második tételét adták elő. A Léo Ferré énekes köré szervezett adás Claude Bolling dzsesszét, operaáriákat és Fauré kóruszenéjét is tartalmazta. A készítők eltérő műfajokat rendeztek egyetlen adásba. Rampal és Laskine Mozartja ennek egyik része volt. Közös lemezük után ugyanazokkal a szólóhangszerekkel televíziós színpadon is együtt szerepeltek.
Claude Bolling felidézte a Rampallal készült Suite for Flute and Jazz Piano Trio kezdetét. Rampal dzsesszmuzsikussal kívánt játszani, de olyan zenét kért, amelyben a fuvola klasszikus karakterű, a zongora dzsessznyelvet használ. Bolling művé formálta a kérést, nagybőgővel és dobbal egészítve ki. A fuvolaszólista konkrét karaktert javasolt a zongoristának az új darabhoz. A négy hangszer azonos műben eltérő előadói módok szerepeit kapta.
Japán dallamok fuvolára és hárfára
Rampal és Laskine japán dallamokat tartalmazó lemezét Jasiro Akio zeneszerző dolgozta át. Szerepel rajta a Haru no umi, vagyis Tavaszi tenger, az Akatonbo, vagyis Vörös szitakötő, Csúgoku altatódala, a nanbui tehénhajtó dal és a Sakura sakura is. A két francia előadó Jasiro fuvola-hárfa kottáit használta. A kiválasztást és a két hangszerhez illesztést végző átdolgozó is közreműködött a lemezben. A szólisták mellett az ő neve is szerepel; eltérő eredetű japán művek gyűltek egy kiadásba.

A Tavaszi tengert Mijagi Micsio kotóra és sakuhacsira írta. A koto húros, a sakuhacsi fúvós hangszer. Az átirat a két hangszer zenéjét hárfára és fuvolára alkalmazta. A mű az eredeti lemezen szerepelt, később kimaradt, az újra kiadott LP-re ismét visszakerült. Azonos lemezcím mellett is változhatott a tartalom. A kotós és sakuhacsis eredeti, valamint a fuvola-hárfa változat hangszerei és lemezen való elhelyezése eltértek.

Az 1932-ben Japánba látogató Renée Chemet hegedűművésznő is eljátszotta a Tavaszi tengert. A sakuhacsi szólamát hegedűre írta át, és a kotón játszó Mijagival lépett fel. Az előadás Kavabata Jaszunari 化粧と口笛 című művében is szerepel. A Mijagi kotójával készült 1930-as lemez szintén fennmaradt. Rampal és Laskine fuvola-hárfa átirata előtt tehát más nyugati hangszeres előadás is létezett. Mijagi zeneszerzőként maga is részt vett az eredetitől eltérő összeállításban hegedűspartnerével.
Régi kották keresése és új művek kérése
Az apjával duózni tanuló Rampal később billentyűs partnerrel szonátát játszott, hárfással versenyművet vett fel. A Poulenctől kívánt szonáta amerikai megbízással készült el, a Bollingnak javasolt műben dzsessz-zongoratrió közreműködött. A japán dallamok lemezén Jasiro készítette az átiratot, Laskine hárfázott. A könyvtári kottákból repertoárt bővítő muzsikus új műveket és átdolgozásokat is kért kollégáitól. Felvételei és bemutatói megőrzik a vele dolgozó zeneszerzők, átdolgozók és előadók neveit.
Zene a Mahinában
A Mahinában hallható Mozart-fuvola-hárfa versenyt Rampal és Lily Laskine játssza. A dallamot felváltva átvevő hangszerek mellett érdemes felidézni, hogyan bővítette Rampal különböző kollégákkal a közösen játszható zenét.





